A bíróságok szüneteltetik a használt digitális zenei társaságot john c. Dvorak

A hírben gyakran megjelenik egy olyan történet, amely annyira különbözik minden mástól, hogy nehéz az álláspontot felvenni. Így érzem magam a közelmúltbeli eset kapcsán, amikor a Capitol Records beperelte a ReDigi-t a "használt" digitális zene eladása miatt.

Anélkül, hogy belehatnánk a cég működésének műszaki részleteibe, mondjuk azt, hogy van egy hatalmas iTunes gyűjteménye DRM-védett dalokról. Így vagy úgy, a ReDigi közvetítőként működik, és a fizetett ár felével viszonteladja zenéit valakinek. A társaság kijelenti, hogy ez nem különbözik a fizikai CD-gyűjtemény viszonteladásától, amelyet az emberek törvényesen megtehetnek.

Ha a DRM olyan nagy, hogyan történhet mindez elsősorban? Ha helyesen értem, az erős DRM személyre vagy eszközre ruházza fel a jogokat, nem pedig magára az objektumra. Ha a zenét a DRM beágyazta oly módon, hogy objektummá váljon, akkor a tárgynak olyannak kell lennie, amelyet meg lehet vásárolni és eladni, mint egy CD-t.

Nyilvánvaló, hogy nem ez a helyzet. Ehelyett a zenét valahogy virtualizálták oly módon, hogy a ReDigi azt állíthatja, hogy tárgya megvásárolható és eladható.

Gondolom, hogy a Capitol Records tisztában van ezzel az elképesztő filozófiával, és csak a kalózkodás egyik formájának tekinti, mivel a zeneipar mindent a kalózkodás egyik formájaként lát - ez egyszerűbb. A zeneipar utálja, hogy nem kell fizetnie minden egyes dal hallgatásakor. Utálja, hogy a könyvtárak kölcsönznek zenét. Utálja, hogy a rádióállomások nem fizetnek többet a dalok lejátszásáért. Nézzünk szembe a tényekkel: a zeneipar valójában mindent utál.

Ugyanakkor az egész ötlet sérti a digitális zene terjesztési modelljének szellemét, amelyben mindannyian egyetértettünk. Ne felejtsük el, hogy sok csatában zajlottak az iTunes dal vagy bármilyen digitális anyag eladása.

Nem titok, hogy az MP3 kereskedelem vagy megosztás ritka. Ennek ellenére a vállalkozás pénzt keres azzal, hogy dalokat árusít dollárért és CD-ket 15 dollárért. A jelenet kissé stabilizálódott a vegyes piac ezen új formájában.

Ugyanakkor jön a ReDigi új ötletével is, amely kénytelen mindent destabilizálni, mivel ez több problémát válthat ki, mint megoldja. Bizonyos értelemben elpusztíthatja a teljes első eladásra vonatkozó tant, amely lehetővé teszi a használt könyvek és CD-k viszonteladását.

Ami a ReDigi-t illeti, biztos vagyok benne, hogy önmegfelelő, és az egész folyamatot forradalmi szemléletűnek tartja. Ez ismét úgy tekinthetõ, mint egy módszer arra, hogy a rendszer legyõzõdésében egy gyors közvetítõ közvetítõként járjon el.

Mivel a művelet alapítója, az ezüst hajú John Ossenmacher különböző kongresszusi panelekben vesz részt, és előmozdítja az úgynevezett „digitális első eladás”, az első eladás doktrínájának változatát, valószínű, hogy végre megkapjuk a szoftverek viszonteladási jogai.

Ossenmacher nyilvánvalóan a Német Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület (GRUR) tagja volt. Az Európai Unió enyhítette a használt szoftverek viszonteladására vonatkozó szabályokat, ám az Egyesült Államok eddig nagyon keveset tett erről.

Ha a ReDigi csata vitává alakul a szoftverek és az egyéb licencek tárgyában, akkor pompomlány vagyok. Ezt a vitát a fogyasztó érdekében kell megoldani. Ha ez továbbra is a Napster fiaskójának rehéje marad, akkor oldalról fogok borulni.